2012. január 2. - A
Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. hagyománya szerint a 2011. évi évzáró
ünnepségen, a vezérigazgatói évértékelést követően került sor a „Gyulajért”
emlékgyűrű átadására. A kitüntetést Gőbölös Péter vezérigazgató adta át
Berg Péter kerületvezető erdész-vadásznak, magas szintű szakmai munkájáért,
kimagasló teljesítményéért, emberségéért, valamint a 25 éve kiváló eredményeket
elért vaddisznóskert vezetéséért. Berg Péter pontos precíz munkájával,
tapasztalataival, kiemelkedő eredményeket hozott az erdőgazdaság
számára.
Berg Péter szakmai tanulmányait a Csapó Dániel Mezőgazdasági
Szakközépiskolában kezdte növénytermesztő és állattenyésztő szakon. Majd a
mohácsi Dr. Marek József Mezőgazdasági Szakközépiskolában szerzett
növénytermesztési technikusminősítő oklevelet. Ezután tanulmányait Keszthelyen
folytatta, ahol növényvédelmi és talajerőgazdálkodási technikusminősítőt
szerzett. Első munkahelye 1975-től a Gyulaji Állami Erdő- és Vadgazdaság
Vadászerdészeténél volt, ahol adminisztrátorként dolgozott egy évig. 1976-tól a
Dalmandi Mezőgazdasági Kombinátnál növénytermesztési agronómusként
tevékenykedett. Berg Péter édesapja szintén kerületvezető erdész- vadászként
teljesített szolgálatot a Gyulaji Állami Erdő-és Vadgazdaságnál, ezért családi
indítatásból az erdő és a vadgazdálkodással kapcsolatos munkák, életérzés, már
gyerekkorától kezdve beleivódtak tudatába, szíve mindig is az erdőhöz húzott.
Ezért a Soproni Roth Gyula Erdészeti Szakközépiskolában folytatta tanulmányait,
ahol vadgazdálkodási technikusminősítőt szerzett.
1984-től dolgozik az
erdőgazdaságnál, édesapja volt kerületében látta el a vadgazdálkodási
feladatokat kerületvezető vadászként. 1987-ben kiváló dolgozó minősítést kapott.
Majd a vadászerdészet megszűnésével 1989-től a kerületek átszervezésével a
kerületvezető vadászok erdészeti tevékenységet is végeztek, illetve az erdészek
vadászati tevékenységet. Ettől kezdve erdész-vadász kerületek működtek. 1992-ben
erdész technikusi oklevelet is szerzett a Szegedi Kiss Ferenc Erdészeti
Szakközépiskolában. A kerületében 1987-ben megépült az első vaddisznóskert
komplexum, mely Berg Péter vezetésével kiváló vadászati eredményeket
hozott. Berg Péter kerületében álló erdőállományok az erdőgazdaság legjobb
termőhelyein állnak. Az itt lévő faállományok kezelése különösen nagy
odafigyelést és szakmai munkát igényel. Keze nyomán kiváló erdők jöttek létre,
az erdőművelési és a faállomány nevelési feladatokat magas szakmai szinten
végzi. A kisebb nagyobb átszervezések ellenére Berg Péter körülbelül az
édesapjától id. Berg Pétertől „örökölt” kerületet üzemelteti jelenleg is,
ugyanazokban az erdőrészletekben, ahol gyermekkorában az apja árnyékában, minden
nyáron, szünidőkben diákmunkásként is dolgozott. Berg Péter munkája során
feladatait maximálisan igyekezik teljesíteni, az elvárásoknak megfelelni. Magas
szintű szakmai munkavégzéséért érdemelte ki a „Gyulajért” emlékgyűrűt, melyet a
vezérigazgató elismerő szavai és jókívánságai mellett vehetett át.