Miközben egyre nagyobb társadalmi figyelem irányul erdeinkre és természeti értékeink megóvására, az állami erdészeti társaságoknak továbbra is évről évre több száz illegális hulladéklerakást kell felszámolniuk. 2020 eleje és 2026. július 27. között 4159 esetben közel 12,8 ezer tonna hulladékot távolítottak el az általuk kezelt területekről. Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szerint az erdők jövőjéhez egyszerre van szükség az erdőkezelés szakmai megújulására és arra, hogy a természeti értékek iránti növekvő társadalmi érzékenység a mindennapi cselekvésekben is megjelenjen.
A Budapesti Műszaki Egyetem vezette iNNO SED kutatási projekt együttműködést indított a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.-vel egy, a Duna menti erdők állapotromlását és a lehetséges vízpótlási megoldásokat vizsgáló esettanulmány elkészítésére.
Hagyományainkhoz híven idén is találkozóra várjuk a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. nyugdíjas kollégáit!
Mély fájdalommal búcsúzunk egykori kollégánktól, Németh József kerületvezető erdész-vadásztól, aki 2026. augusztus 7-én, életének 72. évében elhunyt.
Az 1866-ben alapított Országos Erdészeti Egyesület (OEE) 156. Vándorgyűlésének idén Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegye adott otthont, a házigazda a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. volt. A szakmai programok során a vendégek betekintést kaptak a hazánk keleti régiójában található erdők kezelési módszereibe, megismerhették a NYÍRERDŐ Zrt. gazdálkodását, eredményeit, büszkeségeit és kihívásait is. A résztvevők ízelítőt kaptak a térség kulturális hagyományaiból, gasztronómiai remekeiből és megismerhették az épített örökség és természeti környezet szépségeit.

