
2011. az Erdők Nemzetközi Éve volt. Az ENSZ (Egyesült Nemzetek Szervezete) által felkarolt programév kifejezett célja volt, hogy felhívja az emberiség figyelmét az erdők, mint bolygónk legdiverzebb, legbonyolultabb és egyben legfontosabb ökoszisztémájának fontosságára. Magyarország, mint 1955-ben csatlakozott ENSZ tag is örömmel vett részt a programsorozatban. Az Erdők Nemzetközi Éve zárásaként a Vidékfejlesztési Minisztériumban tartott záró rendezvényen 2011. december 15-én Zambó Péter, az OEE (Országos Erdészeti Egyesület) elnöke ismertette az OEE erdészeti stratégiáját rávilágítva a szakma eddigi sikereire, illetve az előtte álló kihívásokra, valamint hazánk erdővagyonának kiemelkedő gazdasági, ökológiai és társadalmi értékére, összefoglalva a magyar erdőgazdálkodás jelenlegi helyzetét.
Az ismertető teljes anyagát online olvashatják, ha a jobb alsó sarokban található "Tovább olvasom" linkre kattintanak!
A Gyulaj Zrt. által kezelt vadászterületek újabb bizonyítékot szolgáltatattak arra, hogy gondoskodó vadgazdálodás mellett Tolna megye kiváló élőhelye gímnek, dámnak és vaddisznónak egyaránt. Bár a Tamási és Gyulaj közeli erdőségek általában a jellegzetes dámbikáikról ismeretessek, a 2011. december 12-én egy hajtás alkalmával elejtett kapitális öreg kan bizonyára sok vadászatot kedvelő számára sokáig beszéd téma marad. A 26,6 és 24,1 cm-es "bicskájú", a megyei bírálaton 136,90 pontra értékelt 7 éves kant egy német vendégvadász ejtette el a Tamási Erdészet "Kisdád" kerületében.
A huntingpress.eu vadászati internetes portálon megjelent cikkhez kérjük kattintson az alábbi logóra vagy a "Tovább olvasom" feliratra!
További képekért kérjük látogasson el a Gyulaj Zrt.
vagy
oldalára!
Az olvasók szavazatai alapján a Magyar Vadászlap címlap fotói közül 2011. évben az első helyen Antli István erdőmérnök, természetfotós decemberi rókás felvétele végzett.A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. munkatársa a Magyar Fotóművészek Szövetségének és több természetfotós szervezet tagjaként számos fotójával vált ismerté.Képeit hazai és nemzetközi pályázatokon értékelték és díjazták az elmúlt években, valamint könyvek, folyóiratok és naptárak fotó illusztráción láthatta már az erdész, vadász szakközönség.

A vadászat és a természet szeretete elképzelhetetlen azok tisztelete és megbecsülése nélkül, akik a múltban ezen értékek megőrzésén illetve megismertetésén fáradoztak. Igaz ez szakmai berkeken belül és igaz ez a tollat ragadó vadászok, vadászírok életművére is. Talán kevésbé köztudott, de Jókai mellett a leginkább olvasott írónk Fekete István volt, akinek életét átszőtte a magyar vadászat, vadgazdálkodás és a természet szeretete. Munkássága alatt született műveit 2002. decemberéig több, mint 8 700 000 példányban olvasták. Végzettsége szerint is a természettel való gazdálkodást választotta. Az akkori Magyaróvári Akadémián, mint mezőgazdász végzett 1926-ban. Barátai, vadászbarátai között tudhatta Kittenberger Kálmánt, gróf Széchenyi Zsigmondot és Wass Albertet is. A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. büszkén és örömmel támogatta a Mosonmagyaróvár önkormányzata és a Zsidanits Közéleti Társaság által kezdeményezett szobor avatást, melyet írói, vadászírói munkássága előtti mementóként állítottak. Az erdei fülesbaglyot ábrázoló bronzszobor ünnepi felavatására 2011. november 19-én került sor a Majorokban. A szobor egyben Hú című regény főhősének is emléket állít. A rendezvény fővédnöke Hoffman Rózsa oktatási államtitkár volt.

Immáron a 101. kiadást megérő, múlt hónapban jubilálló Tamási Táj legújabb novemberi száma jelent meg a hétvégén. A lapszám a 3. oldalon számol be a Gyulaj Zrt. Pincehelyi Erdészeténél októberben esett kapitális, 5,25 kg-os dámbikáról. Jó olvasást kívánunk!
A Tamási Táj 2011. novemberi számának .pdf-en történő lapozgatásához vagy letöltéséhez kérjük kattintson az alábbi képre!
vagy
Az ember lehetőségei nem csak a természet erőforrásainak felhasználásában és védelmében merülnek ki, hanem a természet megörökítése, a teremtett világban való gyönyörködés is közelebb hozhatja az embert és természetet. A természet rejtett pillanatainak szemügyre vétele és megcsodálása azonban a legtöbb embernek nem adatik meg, hiszen a legtöbb helyre el sem tud jutni, különösen nem a megfelelő időben. Azonban a természetfotósok elszántságának eredményeként mi is részesülhetünk a rejtett pillanatok csodáiban. Máté Bence, a világ egyik legjobb fiatal természetfotósának werkfilmje az egy-egy kiváló kép mögött húzodó munkát és áldozatot mutatja be a Spektrum csatorna egy sorozatán keresztül.
A helyi jelentőségű, a környéken igen közkedvelt ingyenes közéleti lap, a Tamási Táj 100. kiadványát ünnepli a nemrég megjelent októberi számával. A 100. szám tartalma is gazdag a Tamási központú Gyulaj Zrt. körüli hírek és történésekről szóló tájékoztatásban. Az erdőgazdaságot érintő cikkeket az 1., 3., 4. és 8. oldalon olvashatják a Kedves Olvasók! A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. örömmel gratulál az eddigi sikerekhez és kiadványokhoz!
A Tamási Táj 2011. októberi számának .pdf-en történő lapozgatásához vagy letöltéséhez kérjük kattintson az alábbi képre!
Szeptember
27. a Turizmus Világnapja, melyre a lengyel-annafürdői Turisztikai és
Természetismereti Központ is különleges rendezvénnyel készül. „Természetjárás, hagyomány és
környezetvédelem” jelszóval erdei nyílt napot szervez a Gyulaj Erdészeti és
Vadászati Zrt, melyre minden természetkedvelőt szeretettel várnak. Szeptember
27-én, kedden, 14.00-kor fogadják Lengyel-Annafürdőn a túravezetők az
érdeklődőket. Interaktív természetismereti kiállítás, túra a Hunyor
tanösvényen, vadaspark látogatása, biciklitúra, Szentkúti kunyhó-Ökoház
megtekintése, népi építészet és környezetbarát technológiák bemutatása, kemencés
langallósütés, gyógynövénytea, termelői méz és erdei gyümölcsök kóstolója várja
a kirándulókat. Ezen nap délutánján a programok (túravezetés,
biciklikölcsönzés, erdei büfé, parkolás) díjmentesen vehetők igénybe, előzetes
bejelentkezés után.
Információ, jelentkezés: 06/30/9470-898, 06/74/482-487, annafurdo@gyulajzrt.hu
A programok és a rendezvény plakátjának megtekintéséhez és pdf-en történő letöltéséhez kérjük klikkeljen az alábbi dokumentum képére!
Az elmúlt évek sikerein felbuzdulva idén októberben is megrendezésre kerül a gyerekek és felnőttek által várva várt ERDŐK HETE rendezvény. Ahogy már megszokhattuk, idén is az Ökoturisztikai és Természetismereti Központunknál lesznek a programok a festői Lengyel- Annafürdőn. A regisztráló csoportokat színes programok, kézműves foglalkozások és a mindig vidám hangulatú ingyenes túravezetés várja a helyi tanösvényeken. Tehát Kedves Pedagógusok és Gyerekek, ne feleldjék idén is vár az Erdők Hete Lengyel- Annafürdőn!Immáron ötödik alkalommal kerül megrendezésre a nagysikerű Trófea Fesztivál. A nagy népszerűségnek örvendő egynapos fesztivál és főzőverseny minden év szeptemberében kerül megrendezésre. Nemcsak a helyi és megyei vadászok és érdeklődők, de szomszédos, sőt távolabbi megyék vadászai és a jó étkekek kedvelő érdeklődői is kíváncsian várják a verseny keretében elkészített jobbnál jobb fogásokat. A kilátogatókat, családokat számos program és kreatív verseny várja, a már jól megszokott jegy ellenében történő ételkostólás mellett.
Várunk minden Kedves a programokra és főzőversenyre benevező vagy csak kostólgatni kívánó Vendéget!
Jelentkezni lehet: Tamási Városi Művelődési Központban (7090 Tamási, Szabadság u. 50.) vagy telefonon a 74 / 471- 105 számon!
A kiírásért, további részletekért és a megállapodás PDF-en történő megtekintéséért kérjük klikkeljen az alábbi képre!
Amint azt Kedves Látogatóink is észrevették teljesen új arculattal és funkciókkal, kibővített szakmai és történelmi tartalommal, szemet gyönyörködtető Prihoda grafikákkal várjuk Társaságunk mindennapjait nyomon követő, vagy csak a sikeres és messze földön híres vad-, illetve erdőgazdálkodás után érdeklődő virtuális vendégeinket! Az új honlap személyes felfedezése mellett, ajánljuk figyelmébe az alábbi e- portálokon megjelent bemutató anyagot, mely még bővebb betekintést enged az elkészült új honlap funkcióiról és újdonságairól!
A cikk, ajánló megtekintéséhez kérjük kattintson az alábbi logók egyikére!

Mesél az erdő…
Túravezetés a hunyor, a szarvasbogár és az örökerdő tanösvényeken
A Tolnai-hegyhát természeti és kulturális kincsei
Papdi kápolna és az őskori földvár
Augusztus 13-án, szombaton
"Lengyelben magyarokkal" címmel, az ATV Hazai Turizmus augusztus 11-i műsorában a Tolnai-hegyhát egyik legszebb faluját, Lengyel községet és az Apponyi grófok történetét mutatták be, melyben szerepelt a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. kezelésében lévő lengyel-annafürdői Turisztikai és Természetismereti Központ erdei iskolája is. Annafürdő története, a társaság közjóléti tevékenysége, az ide látogató csoportok szemszögéből is megismerhető.
A műsor megtekintéséhez késrjük klikkeljen az alábbi ATV logóra. Lengyel-Annafürdő bemutatása a 20. perctől kezdődően látható.
Az erdők fontosságára próbálja felhívni a figyelmet az ENSZ (UN) azzal, hogy 2011 -et az erdők nemzetközi évévé nyilvánította. Az ENSZ honlapján olyan tényekre hívják fel a figyelmet az erdőkkel kapcsolatban, melyek elgondolkoztatják az embert. Csak néhány példát kiragadva; a szárazföldek 31%- át erdők borítják, több mint 300 millió embernek adva ezzel otthont. Az erdő közel 1,6 milliárd ember megélhetését biztosítja.
Az ENSZ angol nyelvű honlapjának megtekintéséhez, kérjük kattintson az alábbi logók egyikére!
Az Orbán- kormány útjára indította az "Új Széchenyi Terv"-et, melynek célja, hogy országos összefogással újra lendületet adjanak az ország gazdaságának és elindítsák azt a felemelkedés felé. Nem titkolt távlati célja, hogy az ország regionális, nemzetközi versenyképességét növeljea kiírt pályázatokon, vállalkozások és a közszféra fejlesztésén keresztül.
Ahogy arról már több médiaelem is beszámolt, Tolna megye több településén súlyos károkat okozott az özönvízszerű esőzés és ennek következményeként fellépő iszap- és hordalékfolyam pusztító munkája. Az egyik legsúlyosabb következmény, hogy több kerítést kidöntött a hordalék, köztük a csibráki vaddisznóskert kerítését is, szabad utat engedve ezzel a bent tartott vaddisznó állománynak. Sajnos idén, 2011- ben sem kerülték el a Hőgyészi Erdészetünk üzemi területét a szélsőséges időjárás következményei. A jégveréssel és közel 100km/h-s széllökésekkel tarkított pusztító viharról képeket és részletesebb beszámolót a forestpress.hu-n olvashatnak.
A forestpress.hu-n megjelent cikkhez kérjük kattintson az alábbi képre!
Az erdész szakma mindig is a generációkat átölelő hivatások egyikeként volt számon tartva. Amit ma tesz az erdész annak eredményei csak generációk után jelentkeznek. A fák nevelése mellett, így van ez sok esetben az emberek nevelésével kapcsolatban is. Dr. Firbás Oszkár élettapasztalatai mondhatnák talán a legjobban el ezt. 7500 kinevelt erdész szakemberrel a háta mögött a szakma nagyjai között emlegetjük őt. Könyvének publikálása a napokban történt. Örömmel számolunk be, hogy az idén már 10. születésnapját ünneplő Gyulaj Zrt. támogatásával létrejövő festőtábor 2011-ben is csodálatos alkotásokkal lepte meg a tábor végén megjelent zsűri tagjait. A termékeny tábor művészi eredményieről némi ízelítőt kaphatnak a Forestpress.hu-n megjelent cikk látogatói.
A forestpress.hu-n megjelent cikkhez kérjük kattintson az alábbi képre!
Még a természetet sokat járó nagy hírű vadászhölgyek csoportjának, a Dianáknak, illetve közvetlen családtagjaiknak is szükségük lehet némi tartalmas és emlékezetes természettel kapcsolatos élményre. Kifejezetten igaz ez, ha a rekkenő hőségben a hűs erdőkben keresik a kikapcsolódást családtagjaikkal, szeretteikkel. A Gyulaj Zrt. Turisztikai és Természetismereti Központja örömmel látta az oda látogató kisebb társaságot!
Az erdész szakma mindig is közmegbecsülésnek örvendett a falvak életében. A falu apraja- nagyja tudta, hogy az "erdész úrra" lehet számítani. Talán ezért is választották a Tolna megyei Belecska község választópolgárai Szemeti Sándor erdészt a falu új polgármesterének. A választás eredményéhez örömmel gratulálunk!
Azoknak akiknek nemcsak "térkép e táj"! Jól sikerült kampányfilm a magyar, belföldi turizmus fellendítéséért, hogy gyerekeink előbb lássák az Aggteleki cseppkőbarlangot, Mátrát és Tolnai dombságot, mint az Adriai- tengert.
Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) helyi csoportjának szervezésében lett megrendezve az első, de rendhagyó jellegű "Erdészklub". A meghívott vendégek között a Gyulaj Zrt. és jogelődjének két nyugalmazott vezérigazgatója is szerepelt, köztük Deák István nyugalmazott vezérigazgató, mint az első Erdészklub fő előadója. A megjelentek rendkívül tartalmas, érdekes és tanulságos történeteket hallhattak a Tolna megye területén zajlódott uradalmai és protokoll vadászatokról, úgy mint a minőségi erdőgazdálkodás fontos szerepéről.
A forespress.hu szakmai hírportálon megjelent cikkhez kérjük kattintson az alábbi képre!
A Gyulaj Zrt. felismerve a megújuló energiaforrások jövőbeni szerepét és fontosságát örömmel képviselte a Tolna megyei erdőket és a velük folytatott fenntartható gazdálkodást a budapesti RENEXPO 2011 Central Europe nevű rendezvényen. A rendezvény kapcsán Gál László ágazatvezető kollégánkat kérdezték a megújuló energiaforrások helyi használhatóságáról és a helyi erdőgazdálkodás tartamosságáról.
A FATÁJ szakmai hírportálon megjelent cikkhez kérjük kattintson az alábbi képre!
Mi a teendő ha egy erdőgazdaság horgásztavában elszaporodik a törpeharcsa? Hogyan lehet megakadályozni és elejét venni eme halfaj terjeszkedésének? Mi egyben a legszórakoztatóbb megoldás a problémára? A Gyulaj Zrt. kollektívája tudja a választ! :)
Benke János műszaki vezető kollégánk az OEE.hu-n megjelent cikkének olvasásához kérjük klikkeljen az alábbi OEE logóra!
Segítsünk együtt, hogy gyermekeink és unokáink élhető, tiszta környezetben és erdőkben sétálhassanak és gyönyörködhessenek! Május 21-én, szombaton kerül megrendezésre Magyarország kormánya által országszerte meghirdetett "TEszedd 2011- Önkéntesen a Tiszta Magyarországért" nevű hulladékgyűjtő nap. Közös célunk, hogy természeti környezetünk megszabaduljon az illegálisan lerakott, eldobott vagy hátrahagyott hulladéktól, hogy erdőink, mezőink, parkjaink újból eredeti, szemétmentes, természetes szépségükben pompázhassanak. Ahogy arról már beszámoltunk honlapunkon, a megújuló energiaforrásokról szóló nemzetközi kiállításon fontos szerep jutott az állami erdőgazdaságoknak. A faanyag és a vele való sikeres és hatékony gazdálkodás eredményeiről, és a benne rejlő potenciálról dr. Jung László az Egererdő Zrt. vezérigazgatója tartott előadást.
Az előadás anyagának .pdf-en történő megtekintéséhez és lapozásához kérjük klikkeljen az alábbi képre!
Ismét érdekes szakmai programok és vetélkedők várták az egyben az országos versenyre kvalifikációnak is számító belső szakmai napon megjelent és induló kerületvezető erdészeket, erdész-vadászokat. Idén a szervezést a Pincehelyi Erdészetünk vállalta fel. Az érdekes szakmai programok, beszélgetések mellett terepi programmal is készültek a szervezők., ráadásul lehetőségünk volt off-road körülmények között kipróbálni a pick up piac egyik újdonságát is.
Szi Benedek Sándor erdészetvezető a forestpress.hu internetes szakmai hírportálon megjelent cikkének megtekintéséhez kérjük kattintson az alábbi képre!
Az egyre nehezebben és költségesebben kinyerhető fosszilis energiaforrások mellett világszerte egyre nagyobb szerep jut a megújuló energiaforrásoknak. A többi erdőgazdaság között Tolna megye legnagyobb erdőgazdálkodója, a Gyulaj Zrt. is örömmel mutatkozott be a budapesti rendezésű nemzetközi RENEXPO elnevezésű rendezvényen, ahol a megújuló energiaforrások között kiemelkedő szerep jutott a faanyagnak.
A forestpress.hu internetes szakmai hírportálon megjelent cikk megtekintéséhez kérjük kattintson az alábbi képre!
Egyaránt sok helyi és Tamásitól vagy Gyulajtól távol élő nagy érdeklődéssel várta a Gyulaj Zrt. első, rendhagyónak számító majálisát, mely a vadásztörténelmileg is rendkívül fontos óbiródi vadászkastélynál került megrendezésre. Több érdeklődőnek még a rossz időjárás sem okozott akadályt, hogy a szomszédos, vagy akár még messzebb lévő megyékből ellátogassanak a jó szórakozást ígérő, felhőtlen kikapcsolódásért, a kiváló ételért és a vidám programokért, melyek egyaránt szórakoztatták a kicsiket és nagyokat is.
A forestpress.hu internetes szakmai hírportálon megjelent cikk megtekintéséhez kérjük kattintson az alábbi képre!
A Gyulaj Zrt. sikeres gazdálkodására és csábító turisztikai lehetőségeire már sok hazai olvasható, hallgatható és nézhető média felfigyelt. A sorban az ATV televíziós csatorna következett. A Várkonyi Eszter által vezetett népszerű "Hazai Turizmus" c. műsor hazánk felfedezni való tájait mutatja be. A Tamási Barangolásról szóló epizód cégünk területeit, vadasparkjaink szépségét és a benne rejlő turisztikai lehetőségeket mutatja be kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A felvételeken Gál László, Szegedi Viktória és Király Attila kollégáink láthatóak és hallhatóak.
Több kiváló szakember vehetett át kitűntetést Március 15-e alkalmából, munkájuk és erőfeszítéseik elismeréseként Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztertől.
Lomniczi Gergely az oee.hu-n, az erdészeti egyesület honlapján megjelent cikkének megtekintéséhez kérjük kattintson az alábbi OEE logóra!

A 2010. évben a hagyomány szerint az Zrt. évzáró ünnepségén átadásra kerülő "Gyulajért" emlékgyűrűt Gál László erdőmérnök kollégánk érdemelte ki kimagasló teljesítményével és átlagon felüli erőfeszítésével, melyet a Zrt. közjóléti ágazatának és az erdei iskola fejlesztésével érdemelt ki. A méltán kiérdemelt gyűrűhöz ezúton is gratulálunk!
A forestpress.hu-n megjelent cikkhez kérjük kattintson az alábbi képre!
Gálos Csaba

Mindig büszkeséggel tölt el minket, ha Társaságunk életében zajló eseményekről a magyar szakmai vagy közéleti médiában pozitív visszhangú cikkek, beszámolók jelennek meg. Az Turisztikai és Természetismereti Központunk felújítás utáni projektzáró és egyben megnyitó ünnepsége ezek közé tartozik. Az egyik meghatározó szakmai portál így számol be a jeles eseményről:
A forestpress.hu internetes szakmai hírportál Lengyel-annafürdői megnyitó ünnepségéről szóló cikkéhez kérjük kattintson a képre a link megjelenítéséhez!
Azt tartják csak kevés olyan szakma létezik, amely az azonnali eredmények helyett képes kivárni, hogy az adott munkának gyümölcse csak jóval később érjen be. Ilyen szakma a pedagógusi és az erdész szakma is. Talán e közös vonás az ami miatt a két szakma együtt tud működni és amelynek támogatására a Gyulaj Zrt. elkötelezte magát. Ennek és a környezettudatos nevelés szellemében kezdtük meg egy KEOP-pályázat elnyerésével és segítségével felújatni és bővíteni Lengyel-annafürdői komplexumunkat és ökoházunkat, melyek ünnepélyes átadására került most sor Lengyel-Annafürdőn. Az ünnepélyes avatáson a sajtó, a pedagógusi és erdész/vadász szakma nagy számban megjelent képviselői előtt büszkén mutathattuk be legújabb eredményünket, végigjárva velük az ökoházat, a szélkerekeket és az egyéb innovatív megoldású berendezéseinket. A Tolnai Népújság így számol be a megnyitó ünnepségről;
A teol.hu internetes hírportál a Tolnai Népújság online kiadású cikkéhez kérjük kattintson a TEOL logójára! A TEOL hírportál képgalériájának megnyitásához kérjük klikkeljen a megnyitó képére!
Egyre többször figyel fel a laikus sajtó és média a vadászatban, vadgazdálkodásban rejlő szépségre. Amikor a helyi, regionális vadászat és minőségi vadgazdálkodás kerül középpontba, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. neve örömünkre minig szóba kerül.
A teol.hu internetes hírportál a Tolnai Népújság online kiadású cikkéhez kérjük kattintson a TEOL!
Tudjuk, hogy a jövő generációjának nevelésében a ma emberének van a legnagyobb feladata. Ezért tartjuk fontosnak, hogy a Gyulaj Zrt. a társadalmi szerepvállalásban és az oktatási, nevelési lehetőségek nyújtásában is az élen járjon. Így ahogy az már szinte tradíció a Gyulaj Zrt.-nél, idén is nagy várakozás és szervezés előzte meg az idei Európai Erdők Hete Rendezvényt. A helyszínt 2010-ben is a Hőgyészi Erdészetünk területén található Lengyel- Annafürdői Ökoturisztikai és Természetismereti Központ biztosította. A rendezvényre ellátogató 150 kisiskolás és kísérő tanáraik nagy örömmel és megannyi élménnyel gazdagodva, ugyanakkor fájó szívvel búcsúztak el a nap végén, hiszen a következő "Erdők Hetére" egy évig most várni kell. Kedves Gyerekek és Tisztelt Tanárok; Találkozunk jövőre ugyanitt!
A forestpress.hu internetes szakmai hírportál Lengyel-annafürdői Erdők Hete cikkéhez kérjük kattintson a képre a link megjelenítéséhez!
A Gyulaj Zrt. Lengyel- annafürdői Ökoturisztikai és Természetismereti Központja nagy örömmel jelenti be, hogy 2010. október 29-én, pénteken tartja a most átadásra kerülő felújított vendégházának ünnepélyes avatását, megnyitóját.
Ahogy annak lennie kell, minden munkáról számot kell adni egyszer, és a a számvetés egyszerre kiváló alkalom, hogy az ember büszkélkedhessen elért és felmutatható eredményeivel, melyek meghatározták az elmúlt hosszabb- rövidebb időszakot. A Gyulaj Zrt. ennek megfelelően büszkén és örömmel tartotta meg ez évi gímtrófeabemutatóját, mely a legtöbb vadász szívet megdobogtató esemény - a szarvasbőgés- ünnepélyes lezárása is volt egyben.
A forestpress.hu internetes szakmai hírportál a következőképpen számol be a jeles eseményről (kérjük kattintson a lent látható képre, a link megjelenítéséhez!):






